A fényképezés a pillanatokat búcsúztatja: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. Én a fotóimmal leggyakrabban az elillanó úti élményeimet hozom haza a világ minden tájáról. Különös vonzalom húz vissza újra és újra Ázsiába ; úgy érzem, ott még sok téma vár rám. Csodálatos érzés elkapni a megismételhetetlent, legyen az egy szokatlan utcai jelenet vagy egy érzelemgazdag portré.

A dokumentarista fotózás ugyanúgy érdekel, mint a fekete-fehér művészfotók; ezenkívül szívesen fényképezem kortárs táncot és mozgásszínházat, illetve underground zenei fesztiválokon. Bár a street
fotózás is a szívem csücske, komoly ösztönzőerőt jelent, hogy természetközelben, egy kis szigeten, közvetlen vízparton élek.

Minden egyes pozitív visszajelzés inspirál, a negatív kritikákból pedig próbálok építkezni. Szeretem, ha a képeim üzenetet közvetítenek – akárcsak a zene, nyelvi és kulturális korlátok nélkül. Szeretek a
fotóimmal mosolyt csalni az emberek arcára. Egyszersmind szeretem az embereket fényképezni. Robert Capának, a világhírű magyar fotográfusnak volt a mondása: ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel a témához. Ezt én úgy “formáltam a magam képére”: ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez.

Ám a kamera nem minden. Erről eszembe jut egy anekdota. Egy fotós elment egy buliba New Yorkban. Ahogy belépett a bejárati ajtón, a vendéglátója elragadtatással azt mondta neki: “Nagyon szeretem a képeidet, csodálatosak; biztos nagyon jó a kamerád.” A fotós erre semmit nem válaszolt, egészen a vacsora végéig, amikor is így fordult vendéglátójához: “Csodálatos volt a vacsora; biztos nagyon jó sütőd van.”

Photography bids farewell to moments: in the moment of a click the present becomes the past. With my photos I usually bring home my fleeting travel experiences from all over the world.

A special attraction takes me back and back again to Asia, and I feel that many themes await me there, yet to discover. It is amazing to capture the unrepeatable, be it an unusual street scene or an emotional portrait.

Documentary photography interests me just as much as black and white artistic photos, and I also love photographing modern dance and movement theatre, and at underground music festivals. Although street photography stands the closest to my heart, it is a great source of inspiration that I live close to nature, on a small island, directly on the waterfront.

I am inspired by every positive feedback, and I try to grow from the negative ones. I like it if my pictures convey a message – just like music, without language and cultural barriers. I love it if my pictures make people smile.

Above all, I love photographing people. Robert Capa, world-famous photographer used to say: “If your photographs aren’t good enough, you’re not close enough”. The way I interpret this for my own work is that if your photographs are not good enough, you’re not close enough to the person.

But the camera is not everything. There’s an anecdote about this. A photographer went to a party in New York. As he stepped in through the door, his host said with great enthusiasm: “I love your photos very much, they are amazing, your camera must be really good.” The photographer did not reply anything, up until the very end of the dinner, and then he turned to his host and said: “The dinner was amazing, you must have a really good stove.”